Nem vetted észre, milyen furcsán néznek maguk elé az emberek? Nem látod a szemükben azt a tépelődő tekintetet? Mintha ők is azon járatnák az eszüket, mi történt velük azóta, hogy gyerekek voltak… És mintha számba akarnák venni, mennyi minden elveszett ezalatt” – írja a múlt századelő amerikai szerzője, Thomas Wolfe a gyerekkor mindenkori jelenlétéről életünkben. Az ő tizenkét éves hőse nem éri meg a felnőttkort, egy vele egyidős kisfiú viszont a világ másik felén, az orosz Dosztojevszkij történetében épp első érzelmi viharát éli át. Mennyi mindent nem tudunk gyermeki önmagunkról – ezzel az izgalmas tapasztalattal szolgálnak a világirodalom klasszikusai, Balzac, Maupassant, Thackeray és a magyar mesélők, Jókai, Mikszáth, Kosztolányi…